|
|
|
20 éves a Magyar
Ház |
|
A Magyar Házalakuló közgyűlése 1985. június 24-én zajlott le. Az akkor létezett és aktívan működő 27 magyar egyesület-intézmény küldöttei megvitatták és megszavazták a Magyar Ház Működési Szabályzatát és megválasztották az első vezetőséget. Ezzel a Magyar Ház hivatalosan is megkezdte működését.
Ma már kevesen emlékeznek arra a nagy munkára és erőfeszítésre, ami ezt az alakuló közgyűlést megelőzte és lehetővé tette. Nemcsak az anyagi feltételeket kellett előteremteni, de le kellett győzni bizalmatlanságot, társadalmi és politikai ellentéteket és előítéleteket. São Paulo akkori magyar intézményei nem tartottak össze, a magyarok gyakran nem is érintkeztek egymással és még fontos magyar közügyekben is nehéz volt őket együtt működésre késztetni.
A São Paulo-i magyarság korábbi megosztottságának igazából a Magyar Ház létrehozása és működése vetett véget, és erre az akkori vezetőség tudatosan is törekedett. Ezért mondta ki a Működési Szabályzat IV. pontja, hogy "a Magyar
Ház célja a magyar művelődés, nyelv és nemzeti identitás ápolása és
fenntartása és ennek a célkitűzésnek
megvalósítására otthont nyújt minden
magyar intézménynek,
egyesületnek".
Azt hisszük, hogy az elmúlt 20 esztendőben hűek maradtunk a fenti
célkitűzéshez és reméljük, hogy vállalt hivatását a Magyar Ház a jövőben
is be fogja tölteni.
A Magyar Házat létrehozó Bizottság tagjai a következők
voltak:
Ecsedy Tamás, Előd László, Fejér Szabolcs, Gyárfás Tamás, Hársi Sári, Hegyi Ferenc, Kapos László, Kapos Magda, Kokron Ilona, Koszka Árpád, Lovass Tibor, Martics Gyula, Moriné Kaiser Klára, Nagy Attila, Piller Éva, Piller Gedeon, Saurer Ingrid, Szakmáry Levente, Szarukán András, Tirczkáné Palluch Lizi, Tóth László, Troykó György, Zágon Bertalan.
São Paulo, 2005 . június |
|
|